Hamarosan indul az év végi kgfb kampány
Mint már megszokhattuk, idén is október 30.-án teszik közzé a biztosítók a következő évre szóló díjaikat. 2010 januártól ugyan életbe lép az új kgfb törvény és sok területen megváltozik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás szabályozása, de a díjak meghirdetésének időpontja továbbra is minden év október 30.-a lesz. A most induló, 2009 év végi kampány lesz bizonyos tekintetben tehát az utolsó. Utolsó azért, mert most még minden kötelező biztosítási szerződés évfordulója a naptári évhez kapcsolódik. Egy év múlva már nem mondhatjuk el ezt, mert a 2010 január 1.-e után kötött kgfb szerződések évfordulója már minden esetben a kötés napja lesz. Idén és várhatóan jövő évben is az új és a használt gépjárművek értékesítési száma alacsony szinten várható, tehát jövőre is és azután is lesz év végi kampány.
Mire érdemes figyelni a kötelező biztosítás váltáskor? Fontos a határidők betartása. A meglévő kötelező biztosítási szerződés felmondásának december 1.-én éjfélig be kell érkeznie a biztosítóhoz, az új szerződést pedig december 31.-ig kell megkötni. Csak akkor érdemes felmondani a régi kgfb-t, ha már ismerjük az idei biztosító indexdíját, azaz a jelenlegi biztosítónk által kiküldött jövő évi díjunkat. Figyelem! Ez sok esetben nem azonos a 2010-re meghirdetett díjakkal! Sokszor tapasztalhatjuk, hogy az új ügyfeleket kedvezőbb díj várja, mint a meglévőt. A saját szerződésünk index díját legegyszerűbben és legygyorsabban a jelenlegi biztosítónk honlapján nézhetjük meg. Az internet tehát itt is a segítségünkre van. Az internet és az online alkusz igénybevétele pedig még több terhet levesz az Ön válláról. Ha használja kalkulátorunkat és november 25.-ig elküldi hozzánk az alkuszi megbízást, akkor minden, a kötelező biztosítás váltással kapcsolatos teendőt elvégzünk Ön helyett! Felmondjuk a régit, megkötjük az újat, ha kell akkor beszerezzük a kártörténeti igazolást, igazolást küldünk, melyet be tud mutatni az igazoltató rendőrnek.
Biztosítás.ma – Pont Önnek!
Kapcsolódó bejegyzések
Szólj hozzá!
A blgoba csak regisztrált tagok írhatnak hozzászólást. Be kell jelentkezned hozzászólás írásához.

